Az 1700-as években a német telepesek három hullámban érkeztek Vajdaságba , a XX. század elején pedig már közel 300 000 német ajkú lakos élt itt .

Beška 20 km-re található Újvidéktől. Az 1900-as évek elején főleg németek lakta település. Az ott élő emberek főleg református-, illetve evangélikus hívők voltak. Béska egy eldugott kis település volt a Duna mellett. Isten azonban néha furcsa helyeket választ ki ahhoz, hogy elindítson valami újat. Gondoljunk csak a betlehemi jászolra, vagy magára a pünkösdi mozgalom elindulásának a helyszínére, a los angeles-i Azusa utcában lévő épületre, ami korábban egy magtározó volt.

Az teljesen egyértelmű, hogy a pünkösdi élményt nem külföldi misszionáriusok hozták el Béskára, hanem spontán indult be köztük a Szent Szellem munkája. Akármilyen hihetetlen is, az itteni pünkösdi áldásban részesült hívők kezdetben nem voltak semmilyen kapcsolatban olyan személyekkel, akik elmondhatták volna nekik azt, hogy amit átéltek, az lassan világméretű mozgalommá növi ki magát.

Susane Kiesel volt első személy, aki részesült Szent Szellem keresztségben. Kiesel szülei reformátusok voltak, és rendszeres látogatói Samuela Schumachera nevű református bibliatanító alkalmainak. Kiesel találkozása a Szent Szellemmel nem mindennapi körülmények között zajlott le, hisz egy szülő ágyon történt, miközben épp negyedik gyermekét szülte. A férje, amikor látta, illetve halotta, hogy a felesége „össze vissza” beszél, elment segítségért, mert meg volt róla győződve, hogy felesége megőrült. Amikor visszaértek, a felesége teljesen magánál volt, és már saját anyanyelvén, németül dicsérte az Istent. Az eseménynek a híre gyorsan elterjedt, aminek a következménye azt lett, hogy egyre többen vették a Szent Szellem ajándékát. Így hamarosan létrejött egy önálló gyülekezet, akik eleinte házaknál jöttek össze, majd később sikerült szert tenniük egy saját ingatlanra is. A fiatal gyülekezet hamarosan kapcsolatba került németországi pünkösdi keresztényekkel, így sokkal világosabb képük lett arról, hogy tulajdonképpen, ami velük történt, az nem egyedi eset, hanem a világ számos táján már jelen volt.
Mivel a Szent Szellem keresztségben részesülők nagy része református, illetve evangélikus háttérből tért meg, ez nagyban befolyásolta őket a további hitéletükben is. 

A vízkeresztség területén továbbra is a régi hitelveik szerint jártak el, vagyis nem tartottak felnőtt keresztséget, hanem a gyermek-keresztség hívei voltak. Ez az álláspont rányomta bélyegét a később országossá váló mozgalomra is, aminek következtében számos egyházszakadásra került sor. Egy másik érdekes jelenség az volt, hogy nem tartották fontosnak a missziós tevékenységet, illetve nem szolgáltak a környékükön élő szerb emberek felé, így a gyülekezet nagy részét a német ajkú emberek tették ki . A közel negyven éves működésük alatt egyetlen szerb ember sem tért meg. Egyes feljegyzések szerint a harmincas évek vége felé egy testvérnő a következő próféciát adta :
Szétszórlak benneteket a világ minden tájára, használni foglak benneteket és gyümölcsözővé teszlek benneteket.
Ez a prófécia 1944-ben kezdett el beteljesedni, amint azt később látni is fogjuk.

A felnőtt keresztelkedő pünkösdi gyülekezet

1930-ban egy amerikai (Milwaukee) házaspár érkezett Béskára, név szerint Adam és Elisabeth Krisman . Engedélyt kaptak, hogy látogassák a már ott lévő pünkösdi gyülekezetet, de nem hirdethették az Igét, mivel ők a felnőtt keresztségben hittek. Hamarosan megismerkedtek Anton és Katharina Stumpfhauserrel, akik az ottani nazarénus gyülekezet tagjai voltak. Közösen indítottak házi csoportot. A kis szekció gyorsan növekedni kezdett. Ez köszönhető volt annak is, hogy egyre többen jöttek át a már meglévő „kiskeresztelkedő” pünkösdi gyülekezetből, illetve a nazarénus gyülekezetből is csatlakozott pár család. Ezt követően egyre több vendégszolgáló érkezett az Amerikai Egyesült Államokból, többek közt John Lerch, G. Bring és a Heinisch házaspár. Hamarosan sikerült egy saját ingatlan megvásárolniuk, ahol felépítettek egy szép gyülekezeti csarnokot, így a település egy újabb közösségi épülettel gazdagodott. Míg a kiskeresztelkedő pünkösdi gyülekezet létszámbelileg stagnált, illetve hanyatlott, addig a felnőtt keresztséget valló pünkösdi gyülekezet rohamosan fejlődött, ennek köszönhetően pedig újra felpezsdült a hitélet a faluban.

Betschel a megemlékezéseiben megvan győződve róla, hogy ennek a gyülekezetnek országos központtá kellett volna válnia. Sajnos azonban ez elmaradt a már említett okok miatt.
Ez több érdekes dolgot is felvet. Ha Isten kiválaszt egy helyet, akkor azt nem véletlen teszi. Az Azusa utcai események gyújtószikrái lettek a pünkösdi ébredésnek, de mint tudjuk, a gyülekezet, amiből elindult, pár év múlva már csak néhány tucat hívőt számlált. Ugyanakkor az ébredés tüze tovább terjedt, és nem csupán egy kis közösség sajátja volt. Az ott lévő keresztények minden módot megragadtak, hogy azt, amit kaptak, minél több embernek és gyülekezetnek adják tovább. Így a kis gyülekezetből a világ minden tájára elhatott a pünkösdi tűz. Sajnos a béskai ébredés évtizedekig csupán magának tartotta meg a pünkösdi tüzet, ami csak a XX. század közepén terjedt tovább.
Talán az sem véletlen, hogy Isten az itt élő német embereket választotta ki, hisz ez a náció szisztematikus alapossággal képes dolgokat létrehozni, megszervezni, illetve továbbfejleszteni. Lehet, hogy sokkal több volt ebben az ébredésben? Ezt nehéz lenne megválaszolni, de azt leszögezhetjük, hogy sokkal több volt benne annál, mint ami megvalósult. Az ébredés tüze hamarosan áttevődik két másik helyszínre , míg a béskai munka teljesen eltűnik a történelem süllyesztőjében. Gondolhatnánk azt, hogy nem volt elegndő káder a tűz tovább vitelére, de ez sem igaz, hisz Betschel szerint a II. világháború után körülbelül hatvan teljes idejű béskai származású lelkész szolgált szerte a nagyvilágban.

A második világháború és annak következményei

A Sz-H-Sz Királyság válaszút elé került, vagy csatlakozik a tengelyhatalmakhoz, vagy megpróbál független maradni. A tárgyalásokon 1941 márciusában a kiskorú II Péter királyt Karagyorgye (Karađorđe) Pál képviselte, aki megpróbálta a középutat megtalálni. Ez abban nyilvánult meg, hogy bár csatlakozik a náci szövetséghez, de azt katonailag nem támogatta. Az egyezmény bejelentését követően zavargások kezdődtek szerte az országban, a tüntetésen az azóta már legendássá vált jelszavak hangzottak el: „bolje rat nego pakt”, illetve a „bolje grob nego rob” . A katonaság egyes vezetői ezt látva puccsot hajtottak végre, majd felrúgták a megállapodást. Ezt követően Hitler elrendelte az ország azonnali megszállását, amit hadüzenet nélkül pár nap alatt le is rohantak. Az országot azonnal több részre osztották, így jött létre a Független Horvát Állam (ami csak névlegesen volt független, német-olasz fennhatóság alatt állt), a független Crna Gora (olasz fennhatóság) a Szerb bábállam (német fennhatóság), ezen kívül a németek a környező „baráti” államok területi igényét is igyekeztek kielégíteni, így került Bácska, Baranya és a Muravidék magyar uralom alá.
A német megszállás az itt élő német lakosság számára csak pozitívan hatott. Azt lehet mondani, hogy szinte „állam volt az államban, mely felett az adott ország nem gyakorol teljes szuverenitást (emiatt alakulhatott ki a háború után az „áruló” kép)”. Továbbá a helyi német közösségek és náci mintájú szervezeteik Hitler előretolt „hadoszlopaiként”viselkedtek, tehát sakkban tartották az adott kormányokat, és az adott országok gazdasági javainak a totális háború alá rendelésében segédkeztek”
A II. világháborút követően elkezdődtek a megtorlások , aminek a legnagyobb áldozatai a német lakosság mellett a magyarok voltak. Nagy változások zajlottak le, hisz a kitelepített lakosok helyére Dél-Szerbiából érkeztek új lakók Vajdaságba, felborítva ezzel a lakosság etnikai összetételét. A kisebbségek számára egyre nagyobb küzdelmet jelentett a nemzeti öntudatuk és kultúrájuk megőrzése.

A német ajkú szolgálók kitelepítés utáni szerepe Európában

Szétszórlak benneteket a világ minden tájára, használni foglak benneteket és gyümölcsözővé teszlek benneteket.

Ez a prófécia az 1930-as évek végén, közvetlenül a II. világháború kezdete előtt hangzott el egy béskai istentiszteleten. Ez a kijelentés 1944-ben kezdett el beteljesülni, amikor is az itt élő német lakosság nagy része ki lett telepítve, így akarva-akaratlanul beteljesítették az elhangzott próféciát, hasonlóan Izrael és Júda deportálásához, akik ugyancsak saját engedetlenségük miatt jutottak száműzetésre. Nem lehet tudni, hogy mi lett volna, ha már az 1900-as évek elején elkezdődik az itt élő népek evangelizálása, vajon milyen erőt képviselt volna a pünkösdi mozgalom a két világháború között, és vajon tömeges jelenlétük befolyásolta volna-e az itt lezajlott politikai eseményeket? Nem lehet tudni, hogy pontosan mi tartotta vissza a német testvéreket a nagyobb mértékű evangelizációtól , de mint látni fogjuk – a következő sorokban – a potenciál megvolt bennük.
Az 1960-as években legalább hatvanan teljesítettek teljes idejű szolgálatot a világ minden táján a béskai gyülekezetből, ezekből fogunk most néhányat megnézni.

Petar Dautermann

1898-ban született református családban, nem messze Vinkovcitól. Felesége béskai származású , és tulajdonképp így került kapcsolatba a pünkösdi mozgalommal, valamikor az 1920-as évek környékén. A pünkösdi tanítást csak 1933-ban fogadta el, amikor is feleségével együtt megkeresztelkedtek. Szódakészítéssel foglalkoztak Vinkovcin és Derventán. 1938-ban Újvidékre költöztek, ahol igehirdetői szolgálatba állt. 1944-ben két lányát, Herminát és Mirát, a Szovjetunióba deportálták kényszermunkára, míg a felesége és másik három lányuk Tiszaistvánfalván (Baćki Jarak) levő német táborba kerültek, ahol Eleonóra lányuk 1945-ben meghalt. Közben Petar Dautermannt letartóztatták, és másfél éves börtönbüntetést kapott. 1947-ben történt szabadulását követően ő is egy németek számára fenntartott táborba került. Miután kiengedték őket a táborból, nem hagyták el az országot, hanem 1948-ban Eszéken telepedtek le, és itt is éltek egészen 1957-ig. Őt tartják a horvát pünkösdi mozgalom (legmeghatározóbb) alapító atyjának.
Dragutin Wolf a második világháború utáni egyik legbefolyásosabb jugoszláv pünkösdi vezető így ír róla:
„Soha nem járt bibliaiskolába, de magát folyamatosan képezte. Minden olyan kurzuson részt vett, amit igehirdetőknek szerveztek a régi Jugoszláviában. Ezeket főleg Vinkovcin tartották, mert Béska mellett ez volt a német ajkú pünkösdi gyülekezetek másik központja. Ide jöttek igehirdetők és tanítók Danzingből és más bibliaiskolákból, hogy tanfolyamokat tartsanak. ”

Az egyik legtermékenyebb pünkösdi vezetőnek tartják a horvát pünkösdi mozgalomban, könyveket fordított német nyelvről, de saját könyvet is írt, valamint az ő ösztönzésére került kiadásra az első horvát nyelvű havilap, a „Megváltás útja”.
1955-ben elköltöztek Németországba, majd ’57-ben Kanadába, ahol tíz éven keresztül, nyugdíjba vonulásáig a harowi német pünkösdi gyülekezet pásztora volt. 1980-ban halt meg Torontóban.

Az ausztriai pünkösdi mozgalom

A második világháború után a legtöbb német pünkösdi keresztény vezető Ausztriába költözött, ahol meglepődve tapasztalták, hogy az ott lévő pünkösdi mozgalom romokban hever. Ez annak volt köszönhető, hogy a náci Németország betiltotta a tevékenységüket. Már 1946-ban három találkozót szerveztek annak érdekében, hogy az egyház tevékenységét újra életre keltsék. Az újjászervezés legfőbb szorgalmazói Christian Zelenjak és Nikolaus Betschel voltak. Az első elképzelés az volt, hogy az osztrák igehirdetőkkel közösen alakítsák meg a pünkösdi egyházat, de ez a törekvés nem járt sikerrel, így az 1946. december 14-én létrejött egyház megválasztott elöljárói mind jugoszláviai születésűek: Franz Kramaric, Christian Zelenjak, Mathias Baumgärtner. A mozgalom fontos személyiségei voltak még az ugyancsak Jugoszláviából származó Georg Schneider és Karl Griesfelder.
Nikolaus Betschel a salzburgi gyülekezetben végzett felbecsülhetetlen értékű munkát, amelynek alapító pásztora volt. A pásztori munkát 1976-ig látta el, de haláláig (2011.) aktívan szolgált a gyülekezetben. Salzburg tartomány Pro Caritate díjban részesítette a gyülekezet társadalmi szerepvállalásai miatt. A salzburgi gyülekezet a mai napig az országos központja a Szabad Keresztény Pünkösdi Egyháznak (Freie Christengemeinde – Pfingstgemeinde), amely a 2001-es népszámlálási adatok szerint 7186 tagot számlált. Az egyház 2013-as adatai szerint az istentiszteletek országosan 90 helyszínen zajlanak, közel 10 000 résztvevővel.

Ludwig David Eisenlöffel

Ludwig 1928-ban született Béskán, és ott is élt egészen 1944-ig, amikor is el kellett hagyniuk az országot, és családjával a München közeli Haushamba költöztek . Az 1950-es évek közepétől jeles képviselője lett a német pünkösdi egyháznak. Többek között sokáig ő volt az igazgatója a böreai teológiai szemináriumnak, valamint a Pünkösdi Egyházak Szövetségében látott el elnökhelyettesi posztot egészen 1984-ig, amikor is családi okok miatt lemondott. Doktori diplomáját 2004-ben védte meg Tampában. Kiváló művet írt Pünkösdi Mozgalom Németországban címmel. Munkássága nélkül ma nehezen lehetne átfogó képet kapni a német pünkösdi egyházról.

Werner Kiesel

1938-ban született Béskán. Rövid ausztriai tartózkodása után Kanadába költözött, majd 15 évet töltött Argentínában, ahol missziós tevékenységet végzett. 1980-tól Zürichben végez pásztori szolgálatot. Világviszonylatban elismert vezető lett, főleg a sejtcsoport rendszerben tett aktivitásának köszönhetően. Amikor ’80-ban átvette a gyülekezet vezetését, az egy haldokló közösség volt, azóta nagy változások történtek, így jelenleg 250 sejtcsoport tartozik a gyülekezetéhez, a hétvégi istentiszteleteket pedig 2 600-an látogatják .